Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés
A 2019-es év októberében a szentesi Tóth József Színház és Vigadó felújításának keretében két megbízást vállaltunk:
► A színházterem színpadi alsógépészeti (forgószínpad) és elektromos terveinek elkészítését, a berendezések gyártását, helyszíni telepítését,
► valamint a zenekari árok süllyedő elkészítését.
A zenekari árok süllyedő beépítési feltételeiről nem volt lehetőségünk előzetesen egyeztetni, tekintettel arra, hogy az elhúzódó hivatali eljárások következtében az épített környezet kialakítása már a tervezés előtt elkészült.
Az egyeztetések nélkül épített környezet első helyszíni felméréseink alapján eltért a színpadtechnológiai kiírásban szereplő méretektől.
A falszerkezet esetében pedig több statikai probléma merült fel.
Nehézséget jelentett továbbá, hogy a színpad ívelt vonalú, így a hagyományos méretvétel / mérőszalag, függő / -annak kevésbé megbízható volta miatt- nem jöhetett szóba.
► A zenekari árok süllyedő kapcsán a maximális pontosság érdekében 3D szkennelési eljárással biztosítottuk azt az adatállományt, amely alapján saját tervező csapatunkkal megkezdtük a 3D tervezést.
A hegesztett acélváz gyártását követően, a telepítés alkalmával a süllyedő hajtásrendszerhez a kanadai GALA SYSTEMS ILR250-MN1-475 Spiraliftjét építettük be.
—
► A forgószínpad esetében a 8 méter átmérőjű forgótárcsa telepítése rutinfeladatnak számított.
A forgótárcsa az IPE180 főtartókra szerelt, műgyantázott futófelületen gördülő 48 darab keréken támaszkodik fel. Az oldalirányú megvezetését a középen elhelyezett csapágyak biztosítják.
Vázszerkezetét IPE180 főtartókon elhelyezett UPE100 kereszttartók alkotják, faburkolatát a tartóra szerelt párnafák tartják.
A forgatását pedig 2 darab 3kw-os villanymotorral hajtott, KU50A típusú, kúp-homlokkerekes hajtómű végzi, ellentámasztó kerékkel szerelt dörzskerékhajtás segítségével.
A berendezés villamos vezérlése és a kezelőelemek a forgószínpad közelében kerültek elhelyezésre.
A futógörgők a szokásostól eltérő elhelyezésével pedig biztosítani tudtuk a színpad számára a padlóval együtt szükséges 30 centiméteres szerkezeti/beépítési magasságot.
► A projekt helyszíne: Tóth József Színház és Vigadó
Cím: 6600 Szentes, Petőfi u. 2.
—
► A GALA SYSTEMS Spiralift® a telepítéshez és karbantartáshoz speciális tudás szükséges, így kollégáink előzetesen Montreálba utaztak a megfelelő képzettség megszerzése érdekében.
—
Színház- és színpadtechnikai referencia | Magyarország
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 1](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-645_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 2](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-630_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 3](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-629_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 4](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-633_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 5](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-631_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 6](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-634_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 7](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-643_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 8](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-632_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 9](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-644_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 10](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-636_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 11](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-635_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 12](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-637_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 13](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-640_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 14](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-638_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 15](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-639_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 16](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-642_big.jpg?v1)
![Forgószínpad és zenekari árok süllyedő 3D tervezés, gyártás és telepítés 17](/szinhaztechnika/projektek/kepek/forgoszinpad-es-zenekari-arok-sullyedo-3d-tervezes-gyartas-es-telepites-641_big.jpg?v1)
![](/images/bg/project-btn.png?v1721033285)
![](/images/bg/stat-ref-left-bg.png?v1721033285)
![Balatonfüred Kongresszusi Központ - Teljes színpadtechnikai tervezés és kivitelezés](/szinhaztechnika/projektek/kepek/balatonfured-kongresszusi-kozpont-teljes-szinpadtechnikai-tervezes-es-kivitelezes-743_big.jpg?v1)
Négyévszakos kongresszusi központtal gazdagodott Balatonfüred; a kongresszusi központ megvalósítása alkalmával teljes színpadtechnikai tervezést és kivitelezést végeztünk.
Projekt részletei![Madame Tussauds Budapest - Függönyök installációkhoz](/szinhaztechnika/projektek/kepek/madame-tussauds-budapest-fuggonyok-installaciokhoz-777_big.jpg?v1)
A fővárosi attrakció 51 nemzetközi és magyar közismert személy megszólalásig élethű viaszfigurájával várja a látogatókat, akik 17 magyar vonatkozású híreséggel is találkozhatnak. A figurákhoz tartozó installációk elkészítésében kaptunk közreműködő...
Projekt részletei![](/images/bg/stat-ref-bg.png?v1721033285)