A Szolnoki Szigligeti színház teljes színpadgépészeti felújítása
A Szolnoki Szigligeti Színház Magyarország egyik legjelentősebb színháza. A színház 1912-ben nyitotta meg kapuit, és azóta is folyamatosan működik.
A projekt során a Szolnoki Szigligeti színház teljes felújítása valósult meg; ennek részeként volt feladatunk a teljes színpadi alsó- és felsőgépészet tervezése és kivitelezése.
A színpadgépészeti berendezések tervezése több szempontból jelentett kihívást.
Egyrészt emberek közvetlen környezetében működnek, adott esetben személyeket mozgatnak, másrészt épített (építészeti) környezethez csatlakoznak.
Az épületekhez történő csatlakozás mindig kompromisszumokra kényszeríti a tervezőt. Nem volt ez másként a Szolnoki Szigligeti Színház esetében sem. Meglévő épületszerkezeti és geometriai adottságaihoz kellett igazodni mind a tervezés, mind a színpadgépészeti berendezések kivitelezése során.
—
A színpadi felsőgépészet gépegységeinek, vezérlőszekrényeinek elhelyezésére csak a meglévő zsinórpadláson, a színpadtérben volt lehetőségünk.
—
A színpadtechnika vezérlést a legmagasabb biztonságtechnikai előírásoknak megfelelően kellett megvalósítanunk.
A színpadi felsőgépészet gépegységeinek, vezérlőszekrényeinek elhelyezésére a meglévő zsinórpadláson 2 darab zárt, akusztikailag méretezett gépházat építettünk.
A zárt gépház miatt légkondicionáló berendezést is telepítettünk, a megfelelő üzemi hőmérséklet biztosítására.
A vezérlés az elérhető legmagasabb, Safety Integrity Level 3 fokozatú minősítést kapott. A minősítés a Safety PLC rendszerre, valamint a redundáns PLC vezérlésre is vonatkozik.
A SIL3-as minősítés és a hozzá tartozó érzékelők és végpontok az emberélet megóvása mellett a meghibásodások elkerüléséért felelnek.
—
A beruházás során az alábbi gépegységeket, színpadtechnikai elemeket gyártottuk, telepítettük:
► Főszínpadi tűzszakaszhatároló vasfüggöny villamos gépi üzemű berendezés.
► Oldalszínpadi tűzszakaszhatároló villamos gépi berendezés.
► Színpadtérbe beépített villamos gépi üzemű világítási hídrendszer.
► Ellensúlyos kézi díszlethúzó berendezések (18 darab).
► Görög rendszerű villamos gépi függönymozgató berendezés.
► Bayreuthi villamos gépi üzemű berendezés.
► Ponthúzó gépi üzemű berendezés (44 darab).
► Díszlethúzó gépi üzemű berendezés (18 darab).
► Világítási híd gépi üzemű berendezés.
► Világítási tartó gépi üzemű berendezés (2 darab).
► Panoráma tartó gépi üzemű berendezés.
► Forgószínpad gépi üzemű berendezés.
► Személyi süllyedő gépi üzemű berendezés (2 darab).
► Zenekari árok süllyedő gépi üzemű berendezés.
► Bútoremelő gépi üzemű berendezés.
► Csilláremelő gépi üzemű berendezés.
► Láncos emelő gépi üzemű berendezés (4 darab).
► Távirányítású motoros színpadi kocsi (4 darab)
► Komplett SIL3 színpadtechnikai vezérlés.
► Teljes színpadi függönyrendszer.
► Teljes színpad padlózás.
► A projekt helyszíne: Szolnoki Szigligeti Színház
Cím: 5000 Szolnok, Táncsics Mihály utca 20.
—
► Safety Integrity Level (SIL)
Annak érdekében, hogy egy rendszer vészhelyzetben ne váljon veszélyessé az emberekre és a környezetre, a működési biztonság rendszerelvű tervezése szükséges. A SIL-előírások ezért a berendezésgyártás kulcsfontosságú kritériumai.
A SIL a Safety Integrity Level (biztonságintegritási szint) rövidítése.
A SIL egy rendszer működési biztonságának besorolására használt nemzetközi mérőszám.
A színháztechnológiában három ilyen szint létezik, SIL1-től SIL3-ig, amely utóbbi a legszigorúbb intézkedéseket követeli meg a legnagyobb kockázat miatt.
Konkrétan ez azt jelenti, hogy az alkatrészek meghibásodási valószínűségeiből pontos kockázatértékelést készít, intézkedéseket tesz a fennmaradó kockázatok minimalizálására, kiválasztja a megfelelő eszközöket, és végül ismétlődő ellenőrzések segítségével biztosítja a SIL funkciók helyes betartását.


































A partner megbízásából a BETON FOTO&VIDEO stúdiót olyan függönyökkel kellett felszerelnünk, melyeknek mozgatásával a stúdió több funkció ellátását is lehetővé teszi: egyaránt alkalmasnak kell lennie forgatási és fotózási feladatokra....
Projekt részletei
A 2022-es úszó-világbajnokságot június 17. és július 3. között rendezték a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) és a Magyar Úszó Szövetség szervezésében Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden. Utóbbi két helyszínen a Combinatory Action Kft. meg...
Projekt részletei