Kültéri LED-fal üzemeltetés a romániai Cetate Production Kft. 20 éves születésnapi rendezvényén
A romániai Cetate Production Kft. sörpadok és sátrak gyártásával foglalkozik.
A cég 20 éves születésnapját egy nagyszabású családi nappal kívánta megünnepelni, közösen a dolgozóival és azok családtagjaival.
Ennek helyszínéül a gyár szomszédságában található Zetavár rendezvényhelyszínt választották, mely partját a Nagy-Küküllő mossa.
Szükségük volt egy nagyméretű LED-kijelzőre, melyen napközben a saját tartalmaikat, délután élőképet, míg este prezentációkat, német és magyar feliratokat, illetve a vacsorától kezdődően nap legjobb képeit jeleníthetik meg.
A budapesti raktárunktól távol található helyszín miatt nem fordulhatott elő, hogy egy a projekthez szükséges eszköz, kiegészítő lemarad a listáról és így nem jut ki időben a rendezvény helyszínére.
A székelyudvarhelyi raktárunkban rendelkezésre álló eszközeinket egészítettük ki, annak érdekében, hogy technikailag kifogástalan rendezvényt tudhassunk magunk mögött.
Kültéren alkalmazható, egyszerű, biztonságos és látványos LED-kijelzőt javasoltunk, amelyhez - a több típusú megjeleníteni kívánt vizuális tartalom végett - komplett stúdiót is telepítettünk.
► A LED-fal elhelyezéséhez és rögzítéséhez a korábban már több helyen is bevált, saját fejlesztésű szerkezetünket alkalmaztuk.
A LED-fal tartószerkezete a 3,5 méter széles és 2 méter magas, az összesen 7 m2 LED-falat olyan könnyedén és stabilan tartotta, mint egy LED TV-t a padlóállványa.
A LED-fal mérete illeszkedett a környezetbe: észrevétlenül szórakoztatott.
► A bejátszandó anyagokat, már a rendezvény előtt jóval korábban bekértük, teszteltük. Így a szükséges módosítási igényeket időben jeleztük, az eseményre már minden tartalom rendelkezésünkre állt.
—
► Szorosan együttműködtünk a helyi szolgáltatókkal és minden felmerülő igényt közösen és gyorsan megoldottunk.
Az esemény problémamentesen lezajlott: LED-fal bérbeadás, telepítés és üzemeltetés, a stúdió működtetése a képzett és gyakorlott technikusi gárdánknak, valamint karbantartott és korszerű technikáinknak köszönhetően a megrendelő várakozásainak megfelelően történt.
► Rendezvényszervező: Szatmári Bence
Köszönet a helyi közreműködésért és együttműködésért Szatmári Bencének valamint lelkes csapatának (Boros Emőke, Bota Ingrid, Dobri Emőke és Farkas Zsuzsa).
—
► A projekt helyszíne: Zetavár Panzió & Kemping
Cím: Sub Cetate - 200/B szám, Zetea, Romania
—
LED-fal és vizuáltechnika | Referencia | Románia
A Ludwig Múzeum „À la recherche de Vera Molnar” című kiállítása a 100. születésnapja előtt nem sokkal elhunyt Vera Molnar életműve előtt tiszteleg. Megbízatásunk a kiállításához szükséges vizuáltechnikai eszközök beszerzésére és telepítésére szólt...
Projekt részleteiA fővárosi attrakció 51 nemzetközi és magyar közismert személy megszólalásig élethű viaszfigurájával várja a látogatókat, akik 17 magyar vonatkozású híreséggel is találkozhatnak. A projekt során az enteriőrbe integrált Digital Signage monitorokkal...
Projekt részletei