Atmoszférát teremtünk a művészetnek és a szórakoztatásnak!
Background Image

Audió- és vizuáltechnikai üzemeltetés a BENU Férfi Magyar Vízilabda Kupán

#típus: Sportmérkőzés
#helyszín: Budapest, HU
#partner: Magyar Vízilabda Szövetség
Projekt

A Magyar Vízilabda Szövetség által szervezett 2020-as BENU férfi vízilabda kupán - a csoportmérkőzések mindhárom fordulójában - összesen öt helyszínen (Budapest, Szeged, Szentes, Tatabánya, Kaposvár) LED-perimeter telepítése és üzemeltetése, valamint élő stream szolgáltatás volt szükséges, hogy elérhetővé tegyük a meccsek izgalmát azok számára, akik nem lehettek személyesen jelen. Ezenfelül a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában folyamatosan biztosítottuk a hangosítást.

Az elődöntő és döntőmérkőzésekre a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában került sor, amelyre több mint 160 négyzetméter LED-falat telepítettünk és üzemeltettünk.

Kihívás

A csoportmérkőzések párhuzamosan több helyszínen játszódtak, és a soron következő fordulók, pontos helyszínei is időpontjai csak pár nappal a mérkőzések előtt derültek ki. Ezért több csapatunk állt készenlétben, hogy ki tudjuk szolgálni a megrendelői igényeket.

Megoldás

Tervezés és kivitelezés; a csoportmérkőzéseken, amelyekre 30 folyóméter LED-perimetert, illetve hangosítást telepítettünk és stream szolgáltatást biztosítottunk, párhuzamosan több technikus team dolgozott.

Az elődöntőre és döntőre, 1 db 21*3 méteres LED-es szponzorfalat, 4 db 5,5*3 méteres LED-eredményjelzőt és 1 db 2*1 méteres LED-kijelzőt helyeztünk a DJ pult elé melyeket kültéri, vízálló Uniview TEKKEN *P5.95-ös felbontású **SMD technológiájú LED-modulokból építettünk, és ezeket médiaszerver segítségével komplexen vezéreltünk.

Ezenfelül közel 80 négyzetméter színpadot, ALU tartószerkezeteket, hang- és fénytechnikát biztosítottunk.

A sikeres munkánkhoz nagyban hozzájárult csapatunk összeszokottsága és a megfelelő kommunikáció.

*P-érték (pixeltávolság): A LED-modulok könnyű diódákkal készülnek, amelyek 1.8–10 mm távolságra helyezkednek el egymástól. A P-érték a diódák egymáshoz viszonyított értékét mutatja mind vertikális, mind pedig horizontális irányban milliméterben kifejezve.

**SMD: Az újgenerációs, süllyesztett, kocka alakú LED-diódák tartósak, távolról is jól látszanak és élvezetesebb vizuális élményt nyújtanak.

Projekt kategóriák
Sport infokommunikáció
Vízilabda
Audió- és vizuáltechnikai üzemeltetés a BENU Férfi Magyar Vízilabda Kupán 1
Audió- és vizuáltechnikai üzemeltetés a BENU Férfi Magyar Vízilabda Kupán 2
Audió- és vizuáltechnikai üzemeltetés a BENU Férfi Magyar Vízilabda Kupán 3
Audió- és vizuáltechnikai üzemeltetés a BENU Férfi Magyar Vízilabda Kupán 4
Background Image
Background Image
További projektjeink
Német Vezetőoktatói Kongresszus / Berlin 2021 – Edukációs Digital Signage rendszer tervezés és kivitelezés

Az Educatio Digitale Lernsysteme GmbH a 8. Német Vezetőoktatói Kongresszus kiállítójaként jelent meg a Berlin Estrel Congress-ben. A kiállításra olyan szolgáltatót keresett, amely innovatív, költséghatékony, gyors és biztonságos megoldást tud kíná...

Projekt részletei
SEPSI OSK Stadion / LED-es eredményjelző és LED-perimeter rendszer tervezés és kivitelezés

Az újonnan épülő 8500 férőhelyes, 3 szintes Sepsiszentgyörgyi Stadion audiovizuális és Digital Signage rendszereinek kiépítésére, valamint az ezekbe integráltan működő LED-es eredményjelzők és a LED-perimeter rendszer tervezésére és kivitelezésére ka...

Projekt részletei
Background Image