FINA 2022 – LED-es eredményjelző és LED-perimeter rendszerek a vizes világbajnokság vízilabda sport eseményein
A 2022-es úszó-világbajnokságot június 17. és július 3. között rendezték a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) és a Magyar Úszó Szövetség szervezésében Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden.
A négy helyszín közül három helyen, a Debreceni Sportuszodában, az új Lővér Uszodában és a Tiszavirág Sportuszodában. A vizes világbajnokság vízilabda sport rendezvényein LED-es eredményjelzők és LED-perimeterek telepítése és üzemeltetése volt a feladatunk.
A többségében élő közvetítések során használt eszközök a világverseny időtartama alatt minden nap, több órás, több körös tesztüzemelésen estek át, hogy kizárjuk a véletlenszerű működési hibákat.
Kiemelten fontos volt, hogy ezeket az eszközöket egymástól függetlenül, ugyanakkor egyidőben lehessen működtetni. Alkalmazásuk jól egészítse ki a sportélményt a közönség számára.
► Helyszínenként 30 folyóméter hosszan, 96 cm magas LED-perimetert állítottunk fel a medence hosszanti oldalára.
—
► Továbbá helyszínenként összesen 81 négyzetméter nagyságban került telepítésre LED-kijelző, melyen az eredményeket és a versenyzőket mutatták be.
Az LED-es eredményjelző rendszer két részből állt, ezek egymással összeköttetésben álltak: egy 23 méter x 3 méteres, valamint egy 4 méter x 3 méteres LED-falból.
—
A FINA 2022 világbajnokság ideje alatt az üzemeltetést mindhárom helyszínen vezető technikusaink irányították.
► A projekt helyszíne: FINA VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST 2022
A SEPSI OSK Stadionba tervezett és épített kiegészítő LED-perimeter rendszert a szurkolói kijáratok fölé telepítettük. Az ötlet a Sepsi OSK vezetőségétől származott, hogy kilenc szurkolói kijárat fölé szereljünk LED-perimetert, ezzel bővítve a viz...
Projekt részletei2016-ban a stadion teljes körű felújítására került sor, mely keretében két darab LED-es eredményjelző telepítésével bíztak meg bennünket. A kivitelezési munkálatok végeztével további, állandó feladatként nem csak az általunk telepített berendezés...
Projekt részletei